2011. március 4., péntek

Mindenkori szélsőségek ellen (Kardos G. György: Avraham Bogatir hét napja)

„-Egyszer megtapiztam – mondja, s fejét szégyellősen félrehajtja. – Még a gimnáziumban... Szavai tompa dübörgésbe fúlnak, felettük, az elsötétülni készülő mélykék égen egy angol vadászrepülő raj húz szabályos kötelékben a tenger irányába.”


1971-ben, romániai megjelenésének évében valószínűleg sokan olvashatták, mára meglehetősen elfeledték, legalábbis kevés szó esik Kardos G. György regényéről, pedig egyáltalán nem lehet porosnak nevezni, üzenete igencsak időszerű. Persze, azzal is gond lehet, hogy Kardos G. nevét is kevesen ismerik. Kardos G. György 1925-ben született Budapesten, Radnóti Miklós egyik fölfedezettje, együtt vannak a bori táborban is, Radnóti bekerül a menetoszlopba, Kardos G. marad, jugoszláv partizánok szabadítják ki, sokáig közöttük él, majd az akkor is túlfűtött Izraelbe kerül, megtapasztalja az ottani helyzetet, aztán 1951-ben visszakerül Magyarországra. Az Avraham Bogatir hét napja 1968-ban jelenik meg, nagy siker. Egy évvel később újra kiadják, később németül, angolul, csehül és szerb-horvátul is megjelenik. További három regényt ír (Palesztína-trilógia), ám a legsikerültebb egyértelműen az Avraham Bogatir. Kardos G. György 1997-ben távozik az élők sorából, gyászbeszédét egyik tanítványa, Spiró György mondja.
Az Avraham Bogatir az 1947-es esztendő Izraeljében játszódik, a brit megszállás és a szélsőséges cionista szervezetek ostobaságait, szörnyűségeit és embertelenségeit írja le a főhős, Avrahim Bogatir hét napjának tükrében. Bogatir orosz zsidóként települ be Izraelbe, földművesként egy kibucban él és dolgozik családjával. Mint minden jó regény esetében egy látszólag egyszerű, csöppet sem bonyolult esemény ágyazza meg a történet alaphelyzetét, majd konfliktusát: Bogatir egy, a brit hatóságok elől menekülő elvakult, ostoba és fiatal terroristát fogad be  házába.
A regény problematikája az, és ez tökéletesen összeegyeztethető a főhős álláspontjával, hogy miként kerülhető el és miféle válaszok adhatóak mindenkoron a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben. Hogy egy emberi élet értéke minden esetben több faji vagy bármilyen politikai/ideológia kérdésnél. Bogatir rendkívül emberire vett karakter, a szó jó értelmében, és hát a szerző válasza is ebben található meg a föntebb felvetett kérdésre. Ugyanakkor mégsem hurráoptimizmussal telített ez a regény, nyoma sincs benne a pátosznak. Ellenkezőleg, pontosan az van benne, hogy az elvakult emberi ostobaság sajnos mindig jobban tud érvényesülni a józan észnél.
Avraham Bogatir tragédiája, akár az antik hősök esetében, az, hogy a saját jó cselekedete (erénye) miatt bukik el. De azt is micsoda emberséggel fogadja! Haszontalan dolog elmondani egy regény végét, most mégis megteszem, mert nagyon jellemző és szép mozzanata ez a könyvnek. Bogatir és szomszédja, Jerahmiél a letartóztatásuk előtti pillanatban nem az egyébként hiábavalónak tűnő menekülésről, hanem egy fiatalkori, közös gyönyörű szerelmükről beszélgetnek. És akkor, ott abban a sötét pillanatban („Szavai tompa dübörgésbe fúlnak, felettük, az elsötétülni készülő mélykék égen egy angol vadászrepülő raj húz szabályos kötelékben a tenger irányába.”) Avraham Bogatir pirulva bevallja, hogy egyszer, a gimnáziumban letapizta azt a gyönyörű lányt (-Egyszer megtapiztam – mondja, s fejét szégyellősen félrehajtja. – Még a gimnáziumban...”). 
Fájdalmasan szép könyv, remekül megírt regény. Tessék a polcról előkeresni, a Kriterion Horizont sorozatában jelent meg! Talán még nem adták el az antikvárusnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése