2011. február 15., kedd

A szövegek utazása (Szilágyi Domokos: Útinapló. A Volga Nyugaton c. könyvéről)

 Szilágyi Domokos: Útinapló. A volga Nyugaton. Kalota Kiadó, Kolozsvár, 2004.

Két gyökeresen ellentétes fogalom találkozása a címben szereplő Volga és Nyugat: egy, a keleti blokkot fémjelző tárgy hatol be a vasfüggönyön túlra. Az egyik mozgásban van, a másik pedig a mozgás pillanatában kerül rögzítésre. Másképp is kifejezhetjük: Szilágyi Domokos átutazik Európán.
A Hét 1977-78-as évfolyama nyolc számon (A Hét. 1977. december 2. VIII. évf. 48. sz. - A Hét. 1978. február 3. IX. évf. 5. sz) keresztül közölte Szilágyi Domokos útinaplóját, természetesen megvágva, hisz elég nehezen ment volna át a cenzúrán az eredeti változat, de jelentősége, ahhoz mérve, hogy egyáltalán megjelent valahol, csöppet sem veszik. Szövegről beszélünk, egy utazást kísérő szövegről, állandó fáziskésésekkel, aminek egyik utolsó állomása a Kalota Kiadó idei vállakozása: a kolozsvári kiadó sajtó alá rendezte és megjelentette a szóban forgó útinapló teljes, cenzúrázatlan változatát, ráadásul bónuszokkal fűszerezve. A Kalotáról csak annyit, hogy úgy tűnik, jól fel tudja mérni a piacot, nem szűkít Erdélyre, úgy ad ki könyvet, hogy kint is keletje legyen, lásd a romániai magyar írók, költők és drámaírók antológiáit. És most Szisznek az útinaplója. Fentebb fáziskésésekről beszéltünk, és hát nehéz lenne letagadni, hogy lassan, minden nagyon lassan találja meg a maga helyét. Nem kérdés, hogy ennek a szövegnek több szintje van, változatok, amelyek nem egymás ellenében működnek, nem önálló egységek, hanem az utazás köré felépült alakzatok. Többről is van szó ebben az esetben, mint utazásról. Nem az az érdekes, hogy Szilágyi Domokos és Majtényi Erik (valamint Majtényi lánya, Ági) a norvégiai PEN meghívására végigutazzák fél Európát, hanem mindennek a hozadéka. Az a szövegsáv, pontosabban szövegsávok, amelyek meghatározzák Szilágyi Domokos és Majtényi Erik utazásáról való tudásunkat. A szűkítés elkerülhetetlen: Szilágyi Domokos utazásáról van szó, amelyre Majtényi is elkísérte.
Ebből kiindulva, a szövegsávokat legalább négyféléknek képzelem el, főként megjelenésük körülményeit, módjait és időpontjukat tartva szem előtt. Elképzelhető, hogy az 1972 őszén tett utazás legelső szövege, a kézirat nem csak a helyszínen alakult, s ha mindenképp pontosak akarunk lenni, akkor csakis azt nevezhetjük kéziratnak, amit az út során vetett papírra Szisz. Ilyen értelemben létezik egy kézzel írt szövegváltozat, ami az utazás első számú rögzítője, a megjelenés összetevői ehhez képest gondolhatóak el. Majtényi Erik jegyzi A Hétben meginduló, A Volga Nyugaton címen futó sorozat előszavát. A felevezetőben azt írja, hogy először a müncheni tanácsháza pincesörözőjében látta a jegyzetfüzetet, amibe Szisz a feljegyzéseit vezette. Szisz meg akarja tekinteni a fasizmus bölcsőjét (“Itt született a fasizmus, itt körülnéznék.”), és Majtényi ekkor látja meg nála a füzetet. Ekkor beszél róla először, érdekes módon az út addigi szakaszáig titokban tudta tartani. Mindenesetre kívül van a szövegen, Szisz meg sem említi az útinaplóban, hogy megmutatta a jegyzeteket útitársainak, jellemző módon arról ír, hogy apa és lánya a frissen vásárolt törökgyűrűket próbálják kirakni. Az, hogy kívül reked a szövegen Majtényi emléke, azt jelzi, hogy nagyon személyes jegyzetelési módszerről volt szó, a sajátos szűrő nem engedhette, hogy említést tegyen a jegyzetfüzet létéről. Túlságosan direkt lenne a közlés, tautológia, önmagára irányuló, érdektelen. Jelzésérték, hogy bár megszerkesztett, kibővített szövegfolyam lett a jegyzetekből, de mégiscsak van egy személyes vetülete, a szándék, aminek nem volt címzettje. Mert megkerülhetetlen kérdésnek látszik, mint minden, az útinaplók műfaji hagyományába soroló hason írásmű, hogy kinek írta feljegyzéseit a szerző? A kérdésre adott válaszok szövegvariációkként változnak. A kézirat esetében, azt hiszem, az az érvényes, hogy önmaga számára.
Egy másik szövegváltozat az a korpusz, amit A Hétben tett közzé H. Nagy Mária, Majtényi Erik előszavával. A nyolc számon keresztül futó útinapló cenzúrázott változat, amit úgy sikerült jelezniük a közreadóknak, hogy a kivágott részt szögletes zárójellel jelölték. Fontos, hogy ez a szöveg nem befejezett. Nem teljes, mert cenzúrázott verzió, de befejezve sincs, a szerző halála miatt. A nyolc, egymás után következő rész mindegyike külön alcímmel van ellátva, nyilvánvalóan ezt a szerkesztés követelte meg. Mindegyik összetevő lényeges lehet, mert az utazást kísérő szöveg ekkor jelent meg nyomtatva először, ha recepcióját nézzük, úgy tűnik, az ekkori közlés esetében a legerőteljesebb. Itt az utazás ténye is másképp tételeződik: kiutazássá válik, azt jelenti, hogy valaki túljut a vasfüggönyön, és onnan beszámolót ír. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy a valaki nem más, mint Szilágyi Domokos. És ehhez képest tételeződik az olvasó. Szilágyi Domokos tudása találkozik a kinti valósággal, megpróbálja leírni, tárolni, megjegyezni, és ami a legfontosabb: kísérletet tesz a szembesülés rögzítésére. Nem véletlenül írtam kísérletet, hiszen A Hétben megjelent szöveg esetében tudatos rögzítésről van szó, Szisz az út során készített jegyzetek alapján írta meg A Volga Nyugaton sorozatot. Vagyis: feldolgozott, bővített, kiegészített, hozzátett, fésült. A (tudatos) szövegszerkesztés jellemzői. El lehet gondolkozni azon, hogy mit jelenthetett 1977-78-ban egy ilyen utazásról való híradás, részletezett tudósítás. Szerzői intenciótól függetlenül, mert az csak természetes volt, hogy Szilágyi Domokos magasról tett az utókorra, ez a szövegváltozat A Hét olvasóinak szólt, kiegészítve azzal, hogy A Hét akkori olvasóinak.
Az útinaplónak azonban van még egy kisebb kitérője, ez a leágazás pedig nem más, mint a költő halálának 10. évfordulójára kiadott emlékkötet, A költő életei (Teljes cím: A költő életei. Szilágyi Domokos 1938 – 1976. Kántor Lajos szerk. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1986.) címen. Az említett kötetben A Hétben közölt útinapló mellett a feljegyzésekből, az egyszavas, rövidített feljegyzésekből is találunk részleteket, a két szövegforma egymás mellett jelenik meg, utóbbi az utazás egy kései szakaszáról (Szisz elájul Svédországban), ameddig A Volga Nyugaton nem tudott kiterjedni. A fel nem dolgozott anyagot Majtényi Erik kezdte el sajtó alá szerkeszteni.
Nos, ezekkel a szövegváltozatokkal kellett szembe nézzen 2004-ben a Kalota Kiadó, amikor A Volga Nyugaton kiadására vállakozott. Előljáróban hadd szögezzem le: nem sikerült szembenéznie tökéletesen, mert nem ismer el szövegváltozatokat (így az is érvényes, hogy: nem újrakiadásról van szó). Vagy: nem számol hatástörténettel szövegszerűen. És akkor itt le is zárható a hibák sorolása, azzal oldva fel, hogy egyrészt egy újabb szövegváltozattal van dolgunk, másrészt pedig ez az eddigi legteljesebb kiadás.
A kötet több lépésben közelíti meg – hadd írjuk innentől nagy kezdőbetűvel – az Utazást. H. Nagy Mária előszavával indít, ami felvázolja a jegyzetek és az útinapló, valamint a kötet születését. A felvezető szöveg átfogó, Majtényi Erik előszavára is kitér (idézi), vázolja, előrevetíti a kötet felépítését. Pontosan olyan, amilyen egy előszó. Nagyon okosan a feljegyzések következnek, amelyek Útinapló (műfaj és cím mosódik egybe) cím alatt futnak, az a korpusz, ami a tulajdonképpeni kéziratot jelentette, azokat a feljegyzéseket, amelyeket Szisz az utazás során készített a 2, 05 lejes noteszekbe. A feljegyzéseket, és itt a kötet egyik a nagy erőssége, képeslapok, fényképek és a kézzel írt noteszlapok reprói egészítik ki. Több szálon fut tehát egy ugyanazon történet, leellenőrizhető, összevethető, nem is tudom, talán kiegészíti az egyszavas, rövidítésekkel teli jegyzeteket. Filológiailag is rendbe szedett anyag van ebben a kötetben, a lábjegyzetek jól alájátszanak Szisz sajátos jegyzetelési technikájának. Az Útinapló a bukaresti indulástól a budapesti visszaérkezésig követi az Utazást. Ugyanígy nyomon követhető a képeslapokon keresztül az út, Szilágyi Domokos állandóan képeslapokat címez, körülbelül ötven dollárt költött az út során a lapok hazaküldésére. A legtöbbet szüleinek küldi Szatmárra. A Sziszre jellemző stílus itt sem hagy alább: “Kedveseim, megérkeztünk Koppenhágába ma délután. Marha szép hely. Most esti 6 óra, mászkáltunk a városban, szállás még nincs, de majd csak kialakul. Gyönyörű utunk volt, hajóval jöttünk át Németországból, 9 márkáért hülyére zabáltuk magunkat: kaviár, sonka, tojás, halsaláta, virsli, minden. Holnap tovább Svédországba. Csók: Domi.” Mintha a feljegyzések alapján írná a képeslapokat is, nem ritka, hogy szó szerinti ismétlésekről van szó.
A jegyzetek után következik a kötetben A Volga Nyugaton cenzúrázatlan változata. Ellentétben az első megjelenéssel, itt a szöveg nincs fejezetekre tagolva, összefüggő egész, egyetlen címmel. A jegyzetekhez képest későbbről, a norvégiai meghívólevél kézbesítésétől veszi kezdetét, néhány oldallal odébb éri be a jegyzetek kezdetét, amit Szisz meg is említ. A szöveg szintjén itt “ismeri be” először a jegyzetelést, később szinte soha nem ír róla, legföljebb Majtényi Erik dohogását rögzíti, aki a vezetés miatt nem ragadhat tollat. Ellentétben Szisszel. Szintén az Erik nevéhez társul az úton-útfélen lerobbanó autó, a Volga is, hiszen az ő indítványára vágnak neki a hosszú útnak a szovjet autógyártás remekével. Ami azonban a legfontosabb, az nem más, mint Szilágyi Domokos találkozása a vasfüggönyön túli világgal. Ami nem is egy vasfüggönyön túli világ, hanem annak a műveltségnek a lecsapódása, annak a tudásnak az újrafogalmazása, amivel Szilágyi Domokos útnak indult. Csodálkozás nélküli szembesülés ez, az egzotikum kiszűrése. Nem felfedezésszerű találkozás, hanem néhány centivel történő közelebb hajolás. A szemlélés egy bensőségesebb, tapinthatóbb, leírhatóbb mozdulata, amikor a tudáshalmazból ösztönösen kiválasztódnak az épp megfelelők, szükségesek, azonnali reagálással kísérve. Egy nyugodt, laza magatartás ez, ami nem kapkodhat, mert ismeretei megalapozottak.
A kötet végére kerültek az Utazás alatt szerzett versek és egy karcolat Látogatás (Half fiction) címmel. Az Utazás megközelítésének egyik komoly tényezője.
A Volga Nyugaton A Hétben is, a Kalota Kiadó kiadásában is egy kurzivált szószerkezettel ér véget. Nem tudni, hogy Szilágyi Domokos maga emelte-e ki ezt a jelzős szószerkezetet (kivezető útra) vagy sem. Valójában a mondat egésze határozza meg értelmét, a mondat jogosult a kiemelésre: “De azért rátalálunk a kivezető útra.” Mintha újra és újra bebizonyosodna: a leírtak képesek csak a változtatásra.

[Margó: A mozgalmas, nem takaréklángon égő időkből származó szöveg A Hétben jelent meg. Emlékszem, A Hét szerkesztőjeként elmentem a könyv vásárhelyi bemutatójára, épp akkor zajlott ugyanis Könyvvásár. KAF mutatta be, a házigazda az azóta megboldogult Géczi úr volt. Ma is elcsodálkozom, hogy a hetilapos időkben mennyire bámulatos gyorsasággal és alapossággal tudtam megírni, elkészíteni egy-egy ilyen szöveget. Öregednék?] 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése