2011. február 18., péntek

Legendák előtti időből (Bánki Éva: Aranyhímzés)

Bánki Éva: Aranyhímzés (Egy Gellért-legenda). Magvető, Budapest, 2005.

A Hartvik-legenda tanúsága szerint a „római szék intézkedéséből apostoli levéllel elrendelték, hogy mindazoknak testét felemeljék, kik Pannóniában a keresztény hit magvait igehirdetésükkel vagy intézkedésükkel hintve azt Istenhez térítették”, minek következtében Magyarországon eladdig példátlan módon megnövekszik a szentté avatások száma. 1083 júliusában László király és Lőrinc csanádi püspök jelenlétében sor került a magyar egyház első vértanújának, Gellért püspöknek a szentté avatására. „Gellért szentté avatásának politikai éle elsősorban a pogánylázadások és a pogány vallás emléke ellen irányult”, írja Klaniczay Gábor (Az uralkodók a középkorban. Balassi Kiadó, Bp., 2000.).
Felejtsük el a továbbiakban a történelmet, mert Bánki Éva könyve valami nagyon aktuálissá próbálja átfordítani a szenttéavatási perek folyamatának leírását, miközben ő maga, látszólag, nem kíván megszabadulni a történelmi idő keretétől, hősei mintegy fogolyként dolgoznak alá Gellért püspök legendájának felépítésében, egyben kívül is rekednek a történelmi tények rögzítette tudáson, és így jut nekik hely a fikcióban, más nevén az Aranyhímzés című regényben.

Csanád püspökét, Anasztázt (pogány nevén Sebét) Velencébe küldik a szent életű Gellért szentté avatási perének előkészítése végett. A gyerekkorában Velencében élt, később István király udvarában ragadt térítő püspök genealógiáját, szentségére utaló cselekedeteinek felderítését célul kitűző Sebe mindenféle intrikák, hatalmi viszályok közepébe csöppen, ahol a velencei urak egyszerre nézik ferde szemmel László magyar király dalmáciai terjeszkedő politikáját, és a magyarországi egyház azon törekvéseit, hogy velencei származású szent kerüljön be a magyar szentek panoptikumába. Sebe a csapdák elkerülésében saját tapasztalataira és idős korára hagyatkozik, tekintélye segítségével, ami mind a magyar kísérőkben, mind a velencei házigazdákban tiszteletet parancsol, sikeresen bástyázza körbe magát, egyben el is rejtve ezzel testének kimerültségét, szellemének időnként kételkedésbe átcsapó gyengeségeit. Sebe-Anasztáz kivételes helyzetben van, nem csak a szentkultusz kiépítésében a kezdet kezdeteit taposó magyarországi egyház és László király elvárásai nyomják vállát, hanem az a határhelyzet is, melynek következtében szinte kettős identitással bír, s ha nem is bír, de emlékei arra késztetik, hogy ne hagyja figyelmen kívül: gyerekkora a pogány valláshoz kötődik. Sebe az, akinek mozdulatai a pogánykor berögzültségeit és az új vallás gesztusait is egyformán magukban hordozzák. Miközben mindvégig tudja: Velencében fogja érni a halál. Fokozatosan ébred rá az olvasó: Gellért történetének megszövegezése már adott, ami az Aranyhímzésben zajlik, az Sebe legendájának a megszövegezése, az a folyamat, amely szentté avatja. Vajon szentté avatja?
Nagyon fontos dolog ugyanakkor látni, ahogy Sebe fokozatosan halad a Gellért-legenda ma ismert szövege felé, ahogy fokozatosan összeállnak fejében a leírható történet epizódjai, egyenként és minden körülményt, politikai igényt, szükségszerűséget és legitimizációs tényezőt figyelembe véve. Bánki Éva azt a keretet rajzolja meg regényében, amely a legenda megszövegezése előtti lehetséges állapotot jellemezte, vagyis az irodalom eszközei szerint gondol el történelmet. Azt a történelmet egyébként, ami nem szükséges a hivatalos, kanonizált történelemhez, a kulisszákat vázolja, amelyeket legjobb esetben sikerül elrejtenie a fő történetté avanzsált szövegnek (mert szövegekről van szó mindig!), rosszabb esetben pedig letagadnia.
Amennyiben érvényesnek tekintjük azt az olvasói tapasztalatot, hogy Bánki Éva szövege valójában egy kanonizált, valamikor szakrális szövegként kezelt korpusz felé halad, ami tökéletesen rögzített és szilárd, akkor elfogadható az is, hogy az előzmények ismeretének szimulációja lehetséges világot képezve a felépített korpusz (Gellért-legenda) visszabontása lenne. Éppen úgy, ahogy a kész aranyhímzés szálait pergetnénk vissza orsóra vagy a szépséges aranyhímzőnő filigrán ujjai köré.
Nincs mit mondani ezek után, a megoldás ennyire egyszerű lenne, vagy még ennél is egyszerűbb, mivel az aranyhímzőnőt meggyilkolva találják a Legszélső Házban, ráadásul Sebe az intrikák és a becsvágy hordozójának tekinteti ezt a nőt. Hogyan lehet visszapörgetni egy különös gondossággal elkészített hímzést?
Rögzített szöveg ellenében szabad olvasási nyomvonalat kínál ez a könyv, a történelemről való gondolkodásunk módozatait ajánlja fel az irodalom számára, vagy fordítva.
Történet Velencében legendák előtti időkből.

Megjelent: A Hét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése